Digitális kotta látássérülteknek

Mára már a látássérült embereknek sem lemondaniuk a digitális kották nyújtotta előnyökről. Ugyanis egy olasz cég az Európai Unió támogatásával kifejlesztette a Braille kottaszerkesztő programot, amely a világtalan és látássérült emberek zenetanulását segíti. A program emberi hangon rögzített bemondásokkal segíti a látássérült felhasználót. Emellett az is megoldott, hogy a felhasználók egy speciális braille kijelzőn figyelhessék és kontrollálhassák saját munkájukat.

A program emellett lehetővé teszi a braille kották jelenkénti kézi bevitelét, az értelmezett kottaanyag elektronikus lejátszását, a kotta kinyomtatását a számítógéphez csatlakoztatott braille nyomtatón, az értelmezett kotta kimentését szabványos midifájlba, amit bármely számítógép le tud játszani külön szoftver telepítése nélkül, és egy kotta-szkennelő programmal együttműködve képes nyomtatott kottalapról braille kottát előállítani.